Szóval rávettem magam a hobbimhoz kötődő munkára és péntek este megnéztem egy filmet.
/Hetente egy filmet kellene legalább megnéznem és arról írni itten. Ha több filmet néznék meg, akkor még válogathatnék is és csak arról írnék, ami tényleg tetszett./

De most nem találtam több időt csak egyre, ami pedig a blog megkezdéséhez kapcsolódóan a Kezdők (Beginners) lett. Spoiler-ek nyilvánvalóan vannak a leírásomban, úgyhogy a kockázatok és mellékhatások tekintetében olvasd tovább.

A történet szerint Oliver (Ewan McGregor) egyedülálló középkorú férfi, aki édesanyja halála után tudja meg apjáról (Hal - Christopher Plummer játssza), hogy homoszexuális és pár éven keresztül figyeli, hogyan kezd egy teljesen más életbe az édesapja több mint 70 évesen már. Majd Hal is rákos lesz (akárcsak a felesége korábban), Oliver gyakran látogatja a kórházban, majd pedig otthon ápolja őt, amikor már nem tudnak rajta segíteni. Hal halála után pár hónappal Oliver szerelmes lesz egy francia színésznőbe, Anna-ba (Mélanie Laurent). Ezek az események nem ebben a sorban játszódnak le a filmen, de tök világos, hogy mikor hol vagyunk, és előre tudjuk, hogy Hal meg fog halni.

Egy nem mellékes mellékszereplő Goran Visnjic (Kovács doki a Vészhelyzetből), aki Hal szerelmét játssza, vagy partnerét, ki tudja hogyan kéne hívni. Nem ez a meglepő benne, hanem ahogy kinéz, nem szexi egyáltalán, olyan mint egy nagyranőtt dedós, gyermeteg felnőtt ember akinek nyilvánvalóan apakomplexusa van és a szinkronhang is rátett erre egy lapáttal.

Van egy kutya is a filmben, Arthur, Hal kutyája, neki is jutott pár mondat a filmben felirat formájában. Egy Jack Russel terrier amúgy, akinek Oliver el is magyarázza, hogy milyen ősei voltak, rókavadászok és ilyesmik, de most a 21. században már csak azért tenyésztik, hogy cuki legyen.

Az nyilvánvaló, hogy Hal új életet kezdett azzal, hogy nyíltan felvállalta a melegségét és ha akart, akkor lila pulóvert viselt (ami a kedvenc színem). De hogy Oliver mit kezdett el, azt már kevésbé tudom, Egy egyéjszakás kalandból (az orvosi tanácsra némaságot fogadott csajjal egy halloween bulin ismerkedett meg, Oliver Sigmund Freud-nak öltözött volt, amit így kell írni: Freud :)) lett egy kapcsolata, amit aztán megszakított, és újrakezdett, de ennek okairól nem nagyon lehetett többet megtudni, de mondjuk így happy-end-el fejezték be a sztorit. A szülei szenvedélymentes házassága valószínűleg hatással volt az ő kapcsolataira is, ahogy ez a terápiákon gyakran ki szokott derülni az emberekről. Ami elég érdekes volt, hogy Oliver elvileg cd borítókat tervez, de az egyszerű filctollas rajzai egyáltalán nem voltak művészileg látványosak, kész csoda hogy volt munkája. :P

A film ritkán szórakoztatott, talán az a része jó volt, amikor az apró poénokat, amiből kevés van, lejegyzeteltem mint a lelkes filmkritikus kezdő. De nem igazán érintett meg, mondhatnám unalmas volt, kevés fontos történés lassú elmesélésben. Ha újra kezdhettem volna a péntek estémet, akkor másik filmet választottam volna.
A színészekkel nem volt gond, a történetről nem tehetnek.

Kiemelnék egy idézetet a filmből, amit Anna mondott Olivernek mikor másodszor találkoztak (szex után) és akkor már tudott beszélni a lány a meggyógyult torkával. Oliver beszélgetni akart a lánnyal, hogy megismerje jobban, mire Anna: "Félsz, hogy nem bízhatsz bennem, ha nem tudod ki vagyok." Ami még jó, hogy igaz, senkiben nem bízhatsz meg csak úgy. De erre a mondatra Oliver megcsókolta és gondolom az ágyban folytatták beszélgetés nélkül. Erre csak az a magyarázat lehet Oliver részéről a kanossága mellett, hogy jó jelnek vette, hogy a csaj is erre gondolt, mert biztos neki is vannak bizalmi problémái.

De akkor is azt mondom rá, hogy hülyeség. Velem ez sosem történne meg. Nem gondoltam volna, hogy komoly bizalmi komplexusaim vannak, de egyre inkább belekóstolva a felnőttek világába, igenis vannak, főleg a fiúkkal szemben. Nem vagyok hithű katolikus, nem tartom szentnek a testemet, amit nem érinthet senki, nem hiszek a házasság előtti önmegtartóztatásban sem, semmi ilyesmi, de egyszerűen nem tudok és nem akarok közel engedni magamhoz idegeneket, nem akarom hogy megfogjanak bárhol, vagy hogy táncoljanak velem. Ha akarnak valamit, akkor velem beszélgetniük kell és megérteniük, más esetben menjenek mást keresni, olyat akinek a szórakozás azt jelenti, hogy jól érzi magát a fiúk akármilyen szintű fizikai nyomulásában. Nem ítélem el őket ezért, egyszerűen nem akarok úgy tűnni, mintha közéjük tartoznék. Legszívesebben kiraknék magamra egy jelet, cetlit, valamit, hogy hagyj békén, ha ...!

Ezeket az indulatokat a szombat estém váltotta ki belőlem, amikor egy egyszerű buliban voltam egy diszkóban egy barátnőmmel és másik kettő csajjal. Simán jól érezhettem volna magam, ha velük vagyis a társaságukban táncolok, de a fiúk ilyen primer szintű közeledését nem bírtam elviselni, részemről így nem lehet ismerkedni, mellőzni is szeretném attól függetlenül, hogy most azért is érzem így, mert szeretek valakit.

Na hát, ilyen egy kritika plusz egy kis önvallomás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.