Utóélet 5/5

Nagyon régen néztem már magyar filmet, és amikor megtettem, az általában közönség-kedvencnek készült, azaz romantikus vígjáték volt ismerős arcokkal, vagyis Csányi Sándorral... Ami nem ennyire könnyed film volt, az talán a Kontroll volt, de annak már jó ideje - 11 éve.

A Karlovy Vary filmfesztiválon 3 magyar film is szerepelt a programban, és mindhárommal kapcsolatban remek kritikákat lehetett hallani. Ezen 3 film közül először Zomborácz Virág filmje, az Utóélet került mozikba, és fellelkesülten az érdekes előzetestől és a jóhírétől, megnéztem, amint lehetett. És nagyon jól szórakoztam!

A főszereplőnk apa és fia, egy lelkész és egy szorongó srác, akiknek nem állnak közel egymáshoz. A fiút hazahozza az apja az elmegyógyintézetből, és szembesülünk a család többi tagjával, akik szintén nem fogadják el a fiú furcsaságát (mi az hogy még vegetáriánus is?!), és amúgy van egy örökbefogadott roma kislányuk, akivel kicsit sem törődnek. Szóval egy funkcionálatlan családunk van, ahol hirtelen meghal az apa. De nem is ez, hanem a szellemként való megjelenése indítja el az eseményeket, miközben a fiú, Mózes, próbál rájönni, miért látja őt, miért van az élők közt. Átveszi apja szociális feladatait, karácsonyi darabot rendez, és mindeközben próbál becsajozni, de aztán az apja már beszélni is kezd hozzá, és habár először leMóricozza (ami a Mózeshez képest barátibb név), de aztán rájön, hogy ki is ő valójában, és együtt próbálnak rájönni, hogy hogyan léphetne tovább a megfelelő ösvényen.

És mi pedig azon agyalhatunk, hogy vajon az apa tényleg szellem, vagy csak Mózes hallucinálja? Vajon az apának volt szüksége arra, hogy még a fiával töltsön egy kis időt, vagy fordítva? Így is, úgy is, élvezetes és váratlan a film, és valamiért olyan magyarnak érezhetjük.

Olyan fura, abszurd, vicces, és mégsem éreztem távol magamtól a filmet, sőt. Kiszámítható sem volt, mégis jó befejezésű. Szomorú témájú, mégis mosolyt csaló. Nem szándékosan nevettet, hanem a kínos és/vagy hihetetlen helyzetkomikumokkal.

A színészek is remekek voltak, a főszereplő egy abszolút amatőr, aki úgy tervezi, hogy nem is szerepel több filmben, de a játéka alapján nagyon tehetséges. Az apa Gálffi László, aki az idősebb korosztály számára sok filmből ismerős lehet. Számomra még Csákányi Eszter volt emlékezetes, a nagynéni szerepében, aki mindenbe beleütötte a fennhordott orrát, és nem is értettük, hogy miért is lakik együtt a családdal.

A film végén még bennmaradtam, és hallgattam a lenti retro filmzenét a kiírások alatt, és figyeltem, ahogy a kép tetején stílusosan felhalmozódnak a szereplőgárda neveinek betűi, pedig azt is figyelnem kellett volna, hogy kiírják-e, hogy a film forgatása közben nem sérült-e meg egy ponty sem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.